Amikor kimondom, vagy leírom, hogy „egyszer volt, hol nem volt”, máris érzem, hogy repít, szárnyal a gondolat, talán úgy, mint a Star wars-ban: fénysebeséggel rögtön ott találom magam, abban a birodalomban, ahol a meséim várnak rám.
Sosem tervezem meg előre a meséimet. Ahogy elkezdek mesélni, vagy mesét írni, ott és akkor teret adok az érkező helyszínnek, ami lehet például egy kamra, kút vagy farkasverem is….
Hagyom…. nem „lapozom” tovább őket a hüvelykujjammal, ahogy a telefonomon szoktam a facebook vagy az instagram érkező képeit …így én magam is kíváncsian várom, hogyan alakítják az érkező hősök, segítők, varázseszközök a mesét.
Elárulom, hogy számomra ez egy kis menekülő csatorna is olykor ebből a világból.
Varázslatos világokat láthatok, járhatok be, pusztán azért, mert kaptam egy gyönyörűséges képességet a KÉP-zeletet.
Én képekben írok, úgy működik a meseírás a fejemben, mint a diavetítés. Látom a képeket, de nemcsak látom, hanem érzékelem a hangokat, ízeket, illatokat, kimondott szavakat, szusszanásokat. Teljesen benne élek.
Akkor szoktam három méterrel a felhők fölött járni, amikor mesélek és a hallgatóság sorai között észreveszem, hogy egy száj kinyílik és úgy marad, amikor lelassul a mellkas ritmikája, amikor a pislogás elfelejti a munkáját, amikor a pupillák fekete pontjai megkétszereződnek.
Ez az úgynevezett mesehallgatási transz.
Ekkor tudom és érzem, hogy a mesebeli világ ösvényén többen járunk, ők azok, akik szintén a KÉP-zelet gazdag áldásában részesültek.
Az első könyvembe különleges szereplők jelentkeztek.
Úgy kezdődött, hogy egy reggel a kamrám polcán „megszólított” a fahéj! 😊
Szeretem az egyedi, formabontó dolgokat. Így érkeztek főszereplőként a konyhai alapanyagok, amiket belehempergettem életszerű történetekbe. Megszórtam őket egy csapott teáskanál bonyodalommal, humorral, tanulsággal, és végül fűszerként a kitartást, az elfogadást, türelmet, kreativitást és a bátorságot választottam. Mindezt jól összegyúrva az Útravaló sütik gyerekkönyvem sült ki.
Mindig is rajongtam a tanmesékért
Ezt a mesetípust képviseli a könyvem is. Szeretek finoman tanulságokat adagolni, mindezt habkönnyű stílusban. Valamint gondolkodásra késztetni a gyerekeket, nem szájbarágós módon. Így a meséimben, például a fahéj felvállalja a bátortalanságát, a tejbegríz kutatja, hogy mi a küldetése, mire is született, vagy a habcsók megismeri, hogy kik a türelem barátai.
Mit gondolsz a fokhagyma milyen tanulsággal érkezett a könyvembe? Vagy a muffin milyen értéket képviselhet, ami útravalóul szolgál a gyerekek számára?
Úgy gondoltam, hogy minden mese végén még legyen „hab is a tortán”. Ezért a mesékhez kapcsolódó sütireceptek és a sütifotók buzdítják a gyermeket és a szülőt egyaránt, hogy „készíts el”!
Így a könyv tartalma nemcsak lelki, hanem bizony ínycsiklandozó testi táplálék is lehet.
Mesekönyvet tényleg bárki tud írni? Szerinted? Olvass bele, mit gondol erről az egyik legnépszerűbb mesekönyvíró!
