You are currently viewing Császár Eszter: Mert egy jó könyv a bizalmasod…

Császár Eszter: Mert egy jó könyv a bizalmasod…

Gyerekkorom óta imádom a könyveket. Amíg mások kint játszottak az udvaron, én letűnt korok színpadjain jártam, életérzések és élettörténetek sokaságával áramoltam együtt, melyek ismerősnek tűntek a lelkemnek. Anne Shirleyvel és „rokonlelkekkel” körülvéve jártam az érzelmeknek azt az útját, amit a könyvek köveztek ki nagy barátsággal, fordulhattam hozzájuk bármikor bizalommal. A regények fokozatosan szakkönyvekké és önfejlesztő könyvekké változtak az életemben, és én faltam őket továbbra is. Ha meg akartam lepni magamat, vagy mások kérdezték, minek örülnék, a válasz már évtizedek óta így hangzik: egy jó könyvnek. Mert egy jó könyv a bizalmasod, nem kérdez, mégis elgondolkodtat, meghallgat, kísér, ahogy válaszok születnek benned (vagy újabb kérdések), olykor felismerések, máskor elhatározások. Mindegyik könyvnek jó oka van, hogy miért kerül a kezedbe és az élet melyik szakaszában ad támogatást. És persze vannak a többször olvasós könyvek, amikhez kihívások idején visszatérhet az ember, mert felemelik a szívet, gyógyítják a lelket, biztonságos ölelést vonnak körénk, amikor más nem tud…

A zsigereimben hozom a könyvek szeretetét és azt, hogy egyszer én is könyvet szeretnék írni, és azzal adni, hatni. A léleknek egy olyan biztonságos teret, ahol ismét rátalálhat önmagára, és felfrissülve, megerősödve indulhat tovább az úton. 😊

Emlékszem, amikor kisgyermekként minden este mesék koronázták a napomat, biztosan számíthattam rá, hogy Tündérország és Mirkó királyfi meg a táltos paripa elvisznek egy olyan világba, ahol szeretet és béke van.

Később lelkesen vártam, hogy a nagypapám az ebéd utáni pihenője után (Istenem, de hosszú volt gyerekként az a másfél(!) óra), hogy felolvassa Elisabeth Barett Browning írónő élettörténetének következő fejezetét, képek elevenedtek meg előttem egy másik korszakból, színdarabbá avanzsálva a képzeletemben és a szőnyegen.

A szentesték és karácsonyesték éjjelekig tartó olvasásba torkolltak, boldog voltam, hogy végre korlátlanul hódolhattam e lélekemelő tevékenységnek. És bizony néha becsúsztak olyan könyvek is, amik nem hozták AZT az élményt, de ők is tanítottak, ők így tanítottak…

Édesapám már korán megismertetett az önfejlesztő könyvekkel, és bár mostanra már más csatornákon is engedem beáramolni a tudást, az egyik legfőbb forrás még mindig a könyv maradt számomra.

A jó bizonyítványt mindig egy jó könyvvel jutalmazták, a legjobb ajándékkal megnyitva a nyarakat.

Nagymamám nyugdíjas évei alatt fordult olyan intenzitással a könyvek felé, hogy szinte naponta kiolvas egy-egy újabb könyvet, és gyakran mondogatja, hogy bárcsak rátalált volna korábban ezekre a kincsekre. Simogatja a szívemet, hogy az én könyvek iránti szeretetem mennyire ott van a női generáció minden tagjánál. Ahogy anyukámmal cserélgetik a könyveket, és ahogy Náray összes kötete napok, hetek alatt „elfogy”, majd néhány hónap múlva már ismét ott van az éjjeliszekrény polcán, mert értéket képvisel, és mert nem mindegy, hogy elalvás előtt mivel tápláljuk az elmét, a szellemet.

És talán az egyik legnagyobb boldogságom, hogy mit adunk át. Mennyit álmodoztam arról, hogy ha majd gyermekem lesz, akkor átadom neki a könyvek szeretetét. Alig vártam, hogy megismertethessem a könyvek varázslatával. Ahogy már egészen piciként számíthatott arra, hogy Boribon és Annipanni simogatják meg a lelkét, mielőtt az álomtündérek megérkeznek. Ahogy kis korától varázslat lengte be azokat a napokat, amikor a könyvtárban kiválogattuk a következő könyveket, majd még aznap elkezdtük olvasni őket, bekuckóztunk, körülvettük magunkat egy kupac könyvvel, és kezdődhetett az, amit a legjobban szeretek, mesélni…

Ma már sok-sok könyv történetével a háta mögött bármikor örömmel választja a meseolvasás, mesehallgatás biztonságot adó ölelését képernyőnézés helyett (ebben volt egy tudatos választásunk kis korában – amelyet többek között Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyve inspirált). Elérkeztünk hát a virágtündérek világába, egy olyan korszakba, ami megalapozza a gyermeki tudást arról, hogy a világ jó, és hogy bármikor számíthatunk a (bennünk élő) varázslatra.

Az esti mesék (olvasása) után pedig jön a mi világunk, lekapcsoljuk a lámpát, összebújunk, és fejből mesélek egy kislányról és az ő varázsvilágáról, amiben minden ragyogó, erdő-mező összes lakója bátran fordulhat a kislányhoz, aki minden gondjukra-bajukra, bánatukra tudja, hogy mi hozhat gyógyírt, egy jó szó, egy tea vagy egy gyógynövényes főzet. És mire a mesében is minden jóra fordul, és a nyugalom és szeretet körbeölel bennünket, no abban az állapotban lenne jó minden este nekivágni Álomországnak, hogy az alvás igazán gyógyulást, megkönnyebbülést és valódi pihenést hozhasson egy mozgalmas nap után.

Ez a varázslat az, amiért hálás vagyok az olvasásnak, egy jó könyvnek.