A rövid és tömör válaszom, hogy azért, mert másként el sem tudnám képzelni. De egy kicsit árnyalom a képet. Sokakhoz hasonlóan én is a Harry Potter-történetek olvasása után szerettem meg igazán a könyveket. Számomra viszont ez az élmény adta a motivációt ahhoz is, hogy elkezdjek írni egy saját történetet, amelyből természetesen nem hiányozhatott a mágia. Így fogtam bele lassan a Boszorkányúr című, hatrészes fantasy sorozat tervezgetésébe. Az első könyv, A Kianit Szövetség 2020-ban jelent meg, a másodikat, a Farkasok birodalmát pedig nemrég fejeztem be. 

A hétköznapok rutinfeladatainak tengerében sokak számára felüdülést jelent a műfaj kínálta felnőtt mesék olvasása.  

Ezek a történetek azt a varázslatos világot idézik fel, ami gyerekként természetes része volt az életünknek. Az igazán jó fantasy történetek alapvető elemei a különböző próbatételek és beavatások, amelyeknek köszönhetően a főhős folyamatosan fejlődik és meghaladja magát – éppen úgy, ahogy az a gyermekmesékben is történik.  

Ezek az emberfeletti küzdelmek erőt adhatnak az olvasóknak is a saját életükben felmerülő kihívások leküzdéséhez is 

A fantasy világában, ahol rengeteg fizikai veszély érheti a főhősöket, sokkal kiélezettebbnek tűnhetnek a helyzetek, mint a valóságban, ahol leginkább az elme szintjén zajlanak a támadások. Ennek ellenére nincs igazán nagy különbség köztünk és az elképzelt hősök között. Ők is kételkednek, hogy készen állnak-e egy bizonyos feladatra, féltik a szeretteiket, felbosszantja őket az igazságtalanság, szerelembe esnek, vágyakoznak, testi szükségleteik vannak, lesújtja őket a veszteség vagy a kudarc, hibáznak, furdalja őket a lelkiismeret, de újra és újra felállnak, majd diadalmaskodnak. Ezek a karakterek tehát éppen olyan emberek, mint mi. Rajtuk keresztül a saját vívódásainkra láthatunk rá egy teljesen más szemszögből. 

További pozitívuma a fantasynak, hogy nagyon jól kombinálható és tovább színesíthető spirituális elemekkel

A legkedvesebb példám erre a reinkarnáció elmélete, ami már régóta foglalkoztat, és alaposan megmozgatja a fantáziámat. Nem jellemző, hogy a lélekvándorlás motívuma krimikben, kalandregényekben, családregényekben vagy szerelmes regényekben tűnne fel, viszont egyre több fantasy regényben jelenik meg, és játszik kulcsszerepet. Ilyen például Leda D’Rasi Boszorkánydinasztia című sorozata, vagy Aurora Lewis Turner Bolygókeringő trilógiája. Igazán üdítő volt olvasni ezeket a könyveket, és látni, hogy más magyar szerzők is beépítik ezt a motívumot a történetükbe. 
Én azonban tovább szeretnék menni, mint a két írónő, akiknél a reinkarnálódott hősnők külső megjelenése, személyisége és élethelyzete szinte hajszálpontosan ugyanolyan volt, mint az előző életeikben. Amikor én elérek a történetvezetésben a lélekvándorlás megjelenítéséig, teljesen eltérő karaktereket fogok megalkotni az adott hős különböző megtestesüléseihez, akikben csupán egy-egy gesztus vagy sajátosság lesz közös. 

Egy másik nagyon fontos vonás a történetben a négy őselem kultusza

A Kianit Szövetséghez tartozó varázslónők és mágusok erejének legfőbb forrása ugyanis a tűz, föld, levegő és víz. Ennek megfelelően négy családra oszlanak, akik más-más minőségben teljesítenek szolgálatot a kiképzésük elvégzése során. A Bellicosusok harcosok, a Salutarisok gyógyítók, az Exploratorisok felfedezők, a Deleriusok pedig igézők. 

Az őselemekhez tartozó minőségeket tovább bontva megjelenik a tizenkét asztrológiai archetípus is, amelyeket a leendő varázslónőket és mágusokat oktató tizenkét mester testesít meg. A könyvben nem írok mindegyikükről részletesen, vannak olyanok, akik csak említés szintjén szerepelnek. A weboldalamon viszont, ahová ízelítőként fel szoktam tölteni a Boszorkányúr világához kapcsolódó tartalmakat, minden hónapban publikálok egy cikket az éppen aktuális csillagjegy három fejlődési fokozatáról, és leírom az azt megtestesítő mester háttértörténetét.  

Fontos előnye a fantasy műfajának az is, hogy teljesen szabad kezet ad számomra a világépítéshez

Nem korlátoznak kész történelmi tények, földrajzi sajátosságok vagy társadalmi struktúrák. Ezekből az eleve adott segédeszközökből lehet ugyan válogatni, de nem kötelező érintetlenül megőrizni őket, így a saját képzeletünk elemeivel keverve őket, rengetegféle kombinációt létre lehet hozni. Persze első nekifutásra ijesztő a gondolat, hogy nulláról kell felépíteni egy teljesen új világot. Kezdetben én is a már bejáratott, jó öreg óangol, ír és kelta elemekhez, illetve a latin nyelvhez nyúltam az építkezésnél. Ám mivel én valójában nem univerzumot alkotok, hanem multiverzumot, hiszen a főhőseim több világ között képesek átjárókat nyitni, bőven maradt még terepem a kísérletezésre.   

A Boszorkányúr-sorozat hat könyvének mindegyike más létsíkon játszódik majd, amelyeknek mind megvan a sajátos hangulata.  

A Kianit Szövetség fő helyszíne például Roanaa szigete, ami egy gyönyörű, utópisztikus, békés helyként jelenik meg, tökéletes környezetet biztosítva a tanuláshoz és az erőgyűjtéshez. Ezzel ellentétben a Farkasok birodalma egy Worennas nevű országban játszódik, ahol szó szerint farkastörvények uralkodnak, és ahol a rettegés és a halál a mindennapok része. A két könyv stílusa is eltér kicsit az adott világnak megfelelően; az első álmodozó, képszerű és kissé visszafogott, míg a második pörgősebb, több szálon futó, emellett premier plánban jelenik meg benne a vulgaritás és az erőszak. 

A világépítéshez kapcsolódó szabadsággal együtt jár még egy nagyon fontos előny: a különböző kultúrák megalkotásával új köntösbe burkolva mutathatom be a hozzám közel álló értékeket, és a valódi világ számomra visszatetsző vonásait.  

A bátorság, a hűség, az egymásért vállalt felelősség, az elnyomottak mellett való kiállás, a lázadás a gúzsba kötő, értelmetlen korlátok és a hatalmukkal visszaélő zsarnokok ellen mind olyan téma, ami gyakran tűnik fel a fantasy regényekben.  

Ezeknél különlegesebb és egyedibb példa az, ahogyan a vegán életfilozófia megihletett és beszivárgott a Farkasok birodalmának világába. A történetben feltűnő farkasemberklánok közül azok, akik az Árny oldalán állnak, hasonló módon bánnak az emberekkel, mint ahogyan a valóságban az ember a „haszonállatokkal”. Ugyanakkor a legerősebb klán tagjai békések, átváltozva is képesek uralkodni az ösztöneiken, és egyfajta archaikus Game Changer-életmódot folytatva kizárólag növényi eredetű táplálékot fogyasztanak.  

Végül megemlítenék egy alapvető és igen érdekes kihívást, amibe eleinte valószínűleg minden olyan író belefut, aki a high-fantasy (teljesen új, a valódi világtól független fantáziavilágot feldolgozó történet) műfaja felé fordul.  

Ez pedig nem más, mint hogy hogyan ne alkossunk túl erős, mindenható karaktereket a rengeteg mágiával átitatott világban. Mondanom sem kell, milyen szörnyen unalmas lenne egy történet, ha a főhősök minden kihívást csuklóból elhárítanának anélkül, hogy egyáltalán megizzadnának. Az olvasók szimpátiájának felkeltéséhez szükség van arra, hogy egy adott karakternek legyenek hibái és gyengeségei is.  

Az esendőség éppen annyira kulcsfontosságú a fantasy hősök esetében, mint a különleges erő. 

Természetesen ebbe a csapdába is belesétáltam első nekifutásra: többféle eszközt adtam a leendő varázslónők és mágusok kezébe a mágiahasználatra. Így az első könyvben a kiképzésükről olvasva az a kép alakulhat ki egy kívülállóban, hogy a Kianit Szövetség tagjai mindenhatóak. Ám a második könyvben felmerülő helyzetek látványos példákat szolgáltatnak arra, hogy bármilyen alapos is volt a főhősök felkészítése, távolról sem lettek sebezhetetlenek. Sőt az is előfordul, hogy egyikük éppen a saját varázsképességének esik áldozatul, amelyet ellensége rendkívül aljas módon használ fel ellene. 

Mielőtt még a sárkányok teljesen kiszorulnának a cikkből, meg kell említenem, hogy az én történetemben is kaptak (egyelőre) egy kis szerepet. Egy olyan létsíkra vezető világba engednek bepillantást az olvasóknak, ami egy későbbi könyvben fog majd felnyílni részletesebben. Mindenesetre remélem, sikerült megmutatnom, hogy a fantasy birodalma, amelyet a sárkányok is képviselnek, mennyire gazdag potenciált tartogat az írók számára.